A Magico Ultras története
- Részletek
- Kategória: Uncategorised
- Közzétéve: 2011. március 07. hétfő, 16:59
- Írta: Super User
- Találatok: 2767
1994. januárjában néhány fiatal elkezdte látogatni a mezőkövesdi kézilabda mérkőzéseket. Az akkor még a megyei első osztályban vitézkedő csapat jól játszott, s egyre többen látogattak ki a meccsekre, amely összehozta az akkor középiskolás korú csapatot, megszületett a helyi „B-közép”. A szurkológárda a csapat piros-fehér színösszeállítása hatására egy évvel később fölvette a Red Ultras nevet. A szervezett szurkolói élet Mezőkövesden a Vörös Ultrák megalakulásával kezdődött és a szurkolói kultúra fejlődése is egyre inkább az ultra vonalat követte. Az MKC csapata az idény végén egy osztállyal följebb lépett így a következő idényt az NB II Keleti-csoportjában kezdhették. Ezzel párhuzamosan számos fiatal a helyi futballcsapat mérkőzéseit látogatta, ahol szintén jónéhány középiskolás szorított a helyi csapatnak. A fiatalok nemsokára mindkét csapat bajnoki mérkőzésein hallatták hangjukat.
Mivel a kövesdi labdarúgócsapat sárga és kék színösszeállítása nem illett a Red Ultras névhez, így az akkori tagok egy új nevet, s színeket kezdtek keresni. Több variáció után végül is a Magico Ultras név, s a fekete-fehér kombináció mellett döntöttek. Első debütálásuk Egerben volt egy focitornán 1998. január 10.én. A tábor tagjai rövidesen egy új drapit készítettek, amelyen fekete alapon a Magico Ultras szerepelt, jellegzetes betűtípusával, valamint egy varázsló. A drapi három évet szolgált, közben elkészült idegenbeli változata is, amelyen az MU Mezőkövesd felirat szerepel, két oldalán piros fehér zöld zászlóval. Ez válogatott meccseken is jópárszor megfordult. Készítettek tagsági kártyát, valamint különböző matricákat, s tagdíjat állapítottak meg, amelyből a koreográfiákat finanszírozták. Az év végére elkészítették első sáljukat, a fekete-fehér nyakbavaló egyik oldalán a tábor neve, a másikon a Mezőkövesd felirat olvasható.
Azóta több sálat is készítettek, van egy két oldalas selyemsál, amely a 2001-ben elkészült, máig használatban lévő piros,fehér,fekete drapi másolata. Pár éve elkészült egy hasonló színösszeállítású egyoldalas, olasz stílusú kötött sáljuk is, valamint készítettek külön klubfeliratos szurkolói kötött nyakbavalókat is.
Az 1999/00-es idényben nézeteltérés támadt a futballklub vezetése, és a tábor között, azóta nem látogatják az NB III-ban szereplő focicsapat meccseit. Azóta kizárólag csarnoktáborként, az MKC szurkolóiként működnek. Kelléktárukban többfajta egy- és kétrudas zászlójuk is megtalálható, bár ezek egyre ritkábban kerülnek elő, a látvány helyett egyre inkább a hangerő került előtérbe a szurkolás terén, amelyet egy nagyobb méretű dob segít. Konkrét példaképük nincs, szurkolásukban a talján és az angol trendet ötvözik. Számos saját szövegű daluk van, amelyet más táborok is átvettek, s énekelnek. Az időközben megszűnt III. Félidő szurkolói magazin szavazásán többször is tetszést arattak bemutatott koreográfiáik, illetve az ezredfordulón a többi ultracsoport értékelése szerint a csarnoktáborok között ötödik helyezést értek el. A 2001/2002-es idényben kedvenc csapatuk megnyerte az NB II-es bajnokságot, innentől egészen 2007-ig a keleti országrészt járták be keresztül-kasul.
Politikával nem foglalkoznak a találkozókon, ők magyarok, amit nagyon szeretnek hangsúlyozni. Barátaik az Eger Ultras és a volt tiszaújvárosi ex F-Side, illetve az Ultras Tiszaföldvár, de jóban vannak néhány Ózd Smelters taggal is. kimondott ellenségük nincsen, bár az idegenbeli mérkőzéseken jónéhányszor összetűzésbe kerültek a hazai szurkolókkal. Nem kedvelik a Tiszavasvári, illetve a Kecskemét csapatát, itt voltak nevezetesebb cselekményeik is, azon kívül riválisnak tartják a gyöngyösi kézilabda csapatot is, néhány emlékezetes, idegenben megvívott, s különösen alakuló mérkőzés miatt. Az utóbbi években szinte az összes idegenbeli turnéjuk alkalmával annyira megismerték és megutálták őket más városok szurkolói, ha másért nem is, de miattuk kimennek az emberek, amikor az ő csarnokukban játszik a Mezőkövesdi KC.
Csapatuk a 2006/2007-es idényben kivívta az első osztályban való indulás jogát, így végre beteljesíülhetett nagy álmuk, s az NB I-ben buzdíthatták csapatukat. Nem vallottak szégyent, mindenhol legalább tízen-tizenöten, otthon pedig harmincan, negyvenen szurkoltak, bár kicsit csalódtak, hiszen szervezett ellendrukkerekkel nem nagyon találkoztak. Különbusszal utaztak Szegedre, Gyöngyösre, Győrbe, Debrecenbe és Nyíregyházára. Büszkék rá, hogy ők nem olyan szurkolók, akiket a klub szervez, finanszíroz és utaztat, bár a vezetőség azzal támogatja őket, hogy kedvezményes bérletet válthatnak, régebben pedig ingyen látogathatták a hazai mérkőzéseket. Az MKC ugyan egy szerencsétlen tíz perc miatt nem végzett bentmaradó pozícióban, ám a következő évben a Békés visszalépése miatt újfent az első osztályban bizonyíthattak.
2008/2009-es idényben érte el klubjuk addigi történetének legnagyobb eredményét, a hetedik helyen zárt a legfelső osztályban. Abban az évben fogadták első ízben a legeredményesebb magyar klubot, az MKB Veszprémet, amelyet egész csarnokos koreográfia bemutatásával tettek emlékezetessé. Bár a 2009/2010-es évad kevésbé volt sikeres, mint az előző, a tábor létszáma egyre gyarapodott, s a bajnoksághoz csatlakozó Eperjesnek köszönhetően lejátszotta első nemzetközi tétmérkőzését a Barátság-kupában. A kövesdiek természetesen idegenbe is nagy létszámban kísérték el csapatukat, bajnokin egyik rivális szurkolói sem utaztak el Eperjesre annyian, mint a Magico Ultras tagjai. Emlékezetes számukra a Szeged ellen elért döntetlen, valamint a Veszprém elleni első félidő, amikor az MKC feregeteges hangulat közepette végig vezetett a bajnok ellen. Közben újabb szurkolói öltözetek készültek, piros, fekete, illetve fehér színű, hímzett egyenpólók hangsúlyozzák az egységet.
A most zajló bajnokságban kedvenceiknek nem megy annyira, de továbbra is nagy számban látogatják a mérkőzéseket, s biztatják csapatukat, hangot adva néha kritikájuknak. Átesve a tűzkeresztségen, a Sport Klub televízió jóvoltából élőben mutathatták be a nagyközönségnek, milyen a hazai pálya hangulata Mezőkövesden.




